Gesztenyét az ajánlások szerint már 6 hónapos kortól ehetnek a babák, mégsem találtam túl sok receptet gesztenyéből, ezért magam kezdtem kísérletezni. Ezt akkor szoktam csinálni, amikor szűkében vagyok a friss gyümölcsnek.
A mélyhűtőmben mindig van fagyasztott meggy, ezen felül hiperekben kapható időszakosan fagyasztott előfőzött egész gesztenye. Ha találtok, érdemes egybe beruházni, mert a babának nagyon sokáig elég egy doboz, a gesztenye finom és tápláló, és bármikor elő tudjátok kapni a mélyhűtőből.
1 db alma
8 db mirelit meggy
3 db mirelit előfőzött gesztenye
Az almát megpucolom, kicsumázom, gerezdekre vágom, majd a meggyel és a gesztenyével kb. 10-15 percig főzöm (amíg teljesen megpuhul). Picit hűlni hagyom. A meggyről óvatosan lehúzom a héját, majd szinte pépesre vagdalom a húsát. A gesztenyét és az almát villával szétnyomom, alaposan, hogy ne maradjanak benne nagyobb darabok. Annyi főzővizet öntök hozzá, amennyitől pépes lesz, de lehet anyatejjel vagy tápszerrel is hígítani.
Ha nem sikerül mindent apróra felvágni / szétnyomni, természetesen lehet turmixolni is, de én ezt a védőnő tanácsára igyekszem minimalizálni, egyrészt hogy hozzászokjon a picit darabos ételekhez, másrészt mert a turmixoláskor rengeteg levegő kerül az ételbe.
Nyers almából egészségesebb, viszont én úgy tapasztaltam, hogy főzés közben az alma még édesebb lesz, ami segít ellensúlyozni a meggy savanyúságát.