Sok mindenben eltér a különböző védőnők és a gyerekorvosok véleménye, az egyetlen kérdés, amiben mindenki egyetért, hogy mivel kell kezdeni a hozzátáplálást:
alma
barack
meggy
krumpli
répa
sütőtök
cékla
Ezekből almát, krumplit, répát gyakorlatilag egész évben lehet kapni, a meggy fagyasztva elérhető, és nekünk tökéletesen megfelelt. Mikor elkezditek a hozzátáplálást remélhetőleg pont lesz cékla meg sütőtök, amit viszont érdemes már most lefagyasztani, az a barack, mert a bolti mirelit verziók nem túl nyerőek a babáknál. (Sütőtököt is fagyasszatok majd a szezonban, mert tavasszal már sehol nem találtam, pedig a gyerekek nagyon szeretik).
Egy kivételével bébiétel formájában is elérhetőek, ha kell, ez az egy a cékla, sajnos ez csak egyetlen gyártónál és ott is csak húsos változatban, ami jóval később adható.
Illetve muszáj megemlítenem, hogy 4 és 7 hónapos kor között (amikor még anyatejes a gyerek) el kell kezdeni a glutén megismertetését a gyerekkel, hogy csökkentsétek a lisztérzékenység kialakulásának esélyét. Sokféleképpen lehet glutént adni neki, én nagyon ráfaragtam, addig-addig nézegettem a babakekszek összetevőjét a boltban, amíg a rosszat vettem le: Hipp babakekszet. Na, ilyet ne adjatok a gyereknek, tele van cukorral, és ráadásul tejpor is van benne, ami csak 1 éves kortól engedélyezett. Nagyon tudom viszont ajánlani a Milumil 7 gabona pépet (rejtélyes módon Brendonban a legolcsóbb, jelenleg 799 Ft), ami bármilyen gyümölccsel is keverhető akár, és hosszú ideig tart egy doboz.