Sokáig reménykedtem, hogy a gyerek egyre bővülő játékkészlete majd elfér egy picike asztali kosárkában, amiben csokit kaptunk, és hát nem is volt gond, amíg csak két plüss állata meg három csörgője volt, de ahogy nőtt a látogatók száma, úgy bővült a gyűjtemény, így végül feladtam, és bepakoltam az egyik pelenkás kartondobozba. Mikor azt is kinőttük, vettünk egy tároló hálót, ami a leírás szerint könnyedén összecsukható, ha nincs rá szükség. Nem gondoltam végig, hogy olyan nincs, hogy nincs rá szükség, a háló pedig kb. egy hónapig bírta a gyűrődést, aztán átminősítettem gyerek szennyestartóvá, és ismét visszaköltöztünk a pelenkás kartonokba, ezúttal már háromra volt szükség, hogy uraljuk a káoszt, de se praktikusak, se szépek nem voltak, így végül beadtuk a derekunkat, és elmentünk venni egy játéktároló dobozt.

A hosszas felvezetést csak azért írom, hogy érezzétek, mennyi ellenállás után törtem meg, és javaslom most nektek, hogy rohanjatok a Tesco-ba, mert a hónap ajánlata egy szipi-szupi játéktároló doboz, kerekes, van teteje, és cuki mosolygós arc van az oldalán, ráadásul most féláron, 2090Ft-ért meg lehet szerezni. Kék, rózsaszín és zöld színben lehet kapni, viszont amikor mi voltunk, akkor épp egy sem volt kirakva, úgy kellett behozatni a raktárból, szóval ne hátráljatok meg, ha nem találjátok. Már két hete nyűvi a gyerek, és imádjuk. Minden belefér (egyelőre legalábbis), a gyerek is tudja tologatni, meg tudja dönteni, ha ki akar rámolni belőle, nincsenek éles sarkai, könnyedén arrébb lehet taszajtani akár lábbal is, ha útban van.... soroljam még?

Címkék: Játékok

A legérdekesebb játékok azok, amik nem játéknak készültek. (És ezek a legolcsóbbak is.) Kb. 9 hónapos kora óta az egyik legkedvesebb játéka a gyereknek az akciós újságok széttépése apró pici darabkákra. Lelkesen gyűjtöttem neki a perforált pizzás és egyéb gyorskajás kuponokat is, de sosem a perforáció mentén szakítja el őket, ráadásul sokkal strapabíróbb papírból vannak, úgyhogy maradtunk inkább a mezei akciós újságoknál. Olcsó, megunhatatlan és kifogyhatatlan a készlet.

Viszont két dolgot meg kell neki tanítani, ha újságot adtok a kezébe:

1.) tépkedés után nem esszük meg a pici fecniket!!!

2.) óriási különbség van a tépkedésre hozott akciós újságok és anya kedvenc könyve között!!!!

Címkék: Házilag

Szoptatás - ha baj van

 2014.07.16. 08:02

1.) Gyerek

Ha fáj, ha feszül, ha keményedik, ha pirosodik, ha folyik - a gyerek a legjobb megoldás. Váltogassátok a szoptatási pozíciókat, hogy az álla különböző irányokba mutasson, mert attól függ, merről szívja ki az anyatejet

 

2.) Zuhany, masszázs

Ha csomósodik, ha pirosodik a gyerek mellett érdemes a meleg zuhany alatti masszázst is igénybe venni, ne ijedjetek meg, ha elfolyik közben egy kis tej, ez vele jár, majd újratermelődik

 

3.) Könyv

Ha részletes leírást szeretnétek a lehetséges problémákról / okokról / megoldásokról: Suttogó c. könyv 135. oldal

 

4.) Orvos / védőnő

Ha belázasodtok vagy vörös csík jelenik meg azonnal hívjátok a védőnőt / háziorvost, lehet, hogy antibiotikum kell

 

5.) Telefonos segítség

Ha kicsi a baj, vagy csak kérdésetek van, vagy csak lelki támasz kell, nyugodtan hívjatok engem is bármikor :)

 

6.) La Leche Liga

Ez a liga a szoptatás támogatásáért jött létre, a honlapjukon találtok egy gyakori kérdések blokkot, ott rengeteg hasznos infó van a szoptatásról, de ha nem elég, személyes segítséget is kérhettek szoptatási tanácsadótól, csak ki kell tölteni hozzá egy kérdőívet a weboldalon. Sajnos nem házhoz jön, hanem emailben nyújt segítséget.

Címkék: Szoptatás

Babakocsi vásárlás II.

 2014.07.16. 07:31

- érdemes várni a vásárlással (persze nem az utolsó percig), mert ha túl hamar megveszitek, a garanciális idő nagy része alatt a dobozban fog állni, és amikor meg szükség lenne a garanciára, már nem érvényes. Nálunk amúgy az első héten kilyukadt a felfújható kerék, persze a garancia arra nem vonatkozik...

 - ha olyan babakocsit veszel, aminek egyben van a tolókarja az sokkal kényelmesebb, ha mondjuk fél kézzel vagy hassal akarod tolni, mert épp egy fél kezed sem áll a rendelkezésedre...

- ma már a legtöbb modellen forgatható vagy a tolókar vagy az ülés, hogy kezdetben folyton lásson téged a baba, és persze te is őt, később viszont tudjon nézelődni, de azért érdemes rákérdezni, és megnézni mennyire egyszerűen változtatható az irány

Címkék: Babakelengye

Akciók!!!

 2014.07.04. 19:57

2014 július 4-5. 30% kedvezmény a Tesco-ban minden könyvre! Most érdemes bevásárolni könyvekből a babának!

2014 július 6. 20% kedvezmény az ALLEE Libri boltjában (kuponnal, de általában van az infopultnál, ha a weboldalról nem tudjátok letölteni)

2014 július 6. 20% kedvezmény az ALLEE Régió üzletében a sajátmárkás termékekre, most érdemes habszivacs szőnyeget meg bébijátékokat venni, csak keressétek rajtuk a Régió feliratot!

2014 július 3-16. pontduplázás a DM-ben, most érdemes pelenkát, popsitörlőkendőt venni!

Címkék: Tippek

Fotódoboz

 2014.06.27. 22:29

Valószínűleg házilag is lehet fotódobozt készíteni a gyerek első emlékeinek, fotóinak, de nekem a szülés után nem volt rá energiám, inkább vettem egyet. Nem olcsó, viszont legalább van hol megőrizni a gyerek kórházi karkötőjét, az aznapi újságokat, az első fotóit, a kedvenc ruhácskáját...

Én innen választottam:

http://fotoplus.hu/termekeink/fotoalbum-belyegalbum/fotodoboz

 

 

Címkék: Tippek

Mindenttudó füzetke

 2014.06.26. 10:15

A szülés környékén vettem egy A4-es füzetet, hogy majd mindent abba fogok írni, amit a védőnő meg a gyerekorvos mond. Elnézve most, hogy mennyi papírfecnire, számlára és borítékra firkantottam fel a kérdéseimet, talán jobb lett volna egy kis méretű füzetke, ami befér a táskámba, vagy a gyerek leletgyűjtő mappájába, és magammal tudom vinni mindenhová, mert jelenleg azt csinálom, hogy leírom valahová a kérdéseimet, magammal viszem, a védőnő/gyerekorvos elmondja a véleményét, ráfirkantom, majd hazahozom, és - ha épp van kedvem - átmásolom a füzetembe. Inkább vegyetek egy pici füzetkét, mert füzet mindenképpen kell, az első napokban kijön a védőnő, és rengeteg mindent elmond, például a vitaminok adagolásáról, stb., aztán meg nektek lesz egy csomó kérdésetek a következő napokban, amivel folyton hívogatni fogjátok. Utána el kell vinni a gyereket csípőszűrésre, stb, ahol majd mond valamit az ortopéd orvos, aztán ott a szoptatás, a hozzátáplálás, a fogzás...

Szóval kell egy füzet, amibe az okosságokat vezetitek :)

Címkék: Tippek

Tejtermelés fokozása

 2014.06.24. 21:16

Na, ez megint egy olyan téma, ahol mindenki másra esküszik. Néhány a legnépszerűbb módszerek közül:

- inni-inni-inni

- pihenni-pihenni-pihenni

- minél többet mellre tenni a gyereket

- fejni: ez állítólag csak ideiglenesen hat, hosszú távon csak a szoptatás serkenti igazán a tejtermelést, a fejés csak kiüríti, amit a gyerek nem evett meg

- mindenféle cseppek: nem tudom, nem próbáltam

- tejserkentő teák: kétszer próbáltam, mindkétszer borzasztó hasfájós lett tőle a gyerek

- More Milk kapszula: iszonyatosan drága, nekem semmit nem használt, de a barátnőm esküszik rá

- sör: szüleink csodaszere, de sajnos alkoholmentesből vagy sima vagy citromos szokott csak lenni, a simát én nem nagyon szeretem, citromosat pedig nem szabad az allergiaveszély miatt - azért párszor próbáltam, és többnyire működött is

- sok-sok meleg étel és ital, és kerülni a hideg ételeket, italokat, hideg zuhanyt

 

Nagyon fontos alapelv, hogy amíg nincs tej (a szülés utáni első 3-4 napon), addig tilos bármilyen tejserkentő csöppet, teát, kapszulát, stb. bevenni!!!!

Címkék: Szoptatás

Ha azt hiszitek, hogy már minden készen áll a baba érkezésére, íme egy checklist valakitől, aki a listaírásról is listát ír... :)

- összeírtátok, kinek akartok sms-t írni, ha megszületett a baba?

- folyamatosan töltitek a fényképezőgép akkuját?

- mindent kicsomagoltatok a gyerekszobában a zacskókból, megágyaztatok és kiraktátok az első adag pelenkát és popsitörlőt, hogy ne akkor kelljen, amikor hazajöttök a babával a kórházból, fáradtak vagytok, izgultok, még azt sem tudjátok, hogy kell megfogni a babát, aki szintén fáradt és izgatott?

- tudjátok honnan fogtok mérleget kölcsönözni, és apukát kiokítottátok, hogy hova menjen, mit kérjen, amíg ti a kórházban vagytok?

- bekötöttétek és kipróbáltátok a légzésfigyelőt?

- felírtátok apának a védőnő, a gyerekorvos, a körzeti orvos és a munkahelyetek számát, hogy a szülés után azonnal tudja őket értesíteni?

- apa tudja, hova kell mennie a gyerekorvoshoz a receptekért, amiket majd ki kell váltania, mire hazajöttök? (pl. fürdetőkrém, popsikrém, hintőpor, vitaminok, stb.)

- beszereztétek a szükséges nyomtatványokat a TGYÁS, anyasági támogatás, kerületi támogatás (ha van), családi pótlék igényléséhez?

- gyűjtöttetek nájlonzacsikat? (az első 10 hétben rengeteg orvosi vizsgálatra kell vinni a gyereket, készüljetek fel előre)

- a konyhaszekrény tele van alkoholmentes sörrel szigorúan a tejtermelés érdekében?

- a kívánósság sajnos nem múlik el a szülés után, sőt, szóval felhalmoztatok egy csomó egészséges nassolnivalót falási rohamok esetére?

- felkészültetek a látogatók érkezésére, van otthon enni-innivaló, amivel megkínálhatjátok őket, meg folyékony szappan és extra törülköző a fürdőszobában?

- lefagyasztottatok több napra való ételt vészhelyzetre, vagy legalább begyűjtöttétek az összes környékbeli ételházhozszállító telefonszámát?

- mivel ti is télen fogjátok elkezdeni a hozzátáplálást, amikor nagyjából csak almából van friss: elkezdtetek lefagyasztani gyümölcsöket, főleg barackot?

Címkék: Szülés

Étrend a szoptatás alatt

 2014.06.23. 16:49

Ez egy olyan terület, ahol még nem sikerült két olyan embert találnom, aki ugyanazt mondta volna, úgyhogy leírom a két végletet, aztán majd úgyis meglátjátok, mit mond a ti védőnőtök, orvosotok.

 

A lazább védőnők szerint:

- tilos az aprómagvas gyümölcs (eper, málna, stb.)

- tilos a nyers hús és tojás

- minden mást mértékkel lehet fogyasztani, csak figyelni kell a babát, hogy mitől lesz hasfájós, és azt elhagyni az első hónapokban

 

A legszigorúbb védőnők szerint tilos:

- méz (egy ritka, de nagyon súlyos betegséget okozhat)

- gomba

- pasztörizálatlan sajtok, tejtermékek

- nyers hús, felvágottak, kolbász

- nyers tojás

- puffasztó ételek, pl. bab, lencse, zöldbab, kukorica, káposzta, stb.

- aprómagvas gyümölcsök (eper, málna, stb.)

- citrusgyümölcsök, citruslevek (narancs, ananász, citrom, grapefruit)

- aszalt gyümölcsök

- dinnye (vízhajtó, rosszat tesz a tejtermelésnek)

- bors, erős fűszerek

- tej

- dió

- hagyma

- uborka, paprika, paradicsom

- alkohol

- mák

- almalevet csak mértékkel

 

Címkék: Szoptatás

süti beállítások módosítása